El Nidoból ismét kisbusszal érkeztünk, 2-3 óra lehetett az út, amiből az utolsó egy óra kemény földúton halad, csakhogy legyen egy kis izgalom. :) A teljes falu kb 10 utcácskából áll, ebből egy darabot sikerült lebetonozni és ez így van jól. A tengerpart egy gyönyörű öböl, fehér homokkal és pálmafákkal, köztük kedves kis szállásokkal és vendéglátóipari egységekkel, a vízen pedig a klasszik kis fülöp-szigeteki hajókkal.
Az újdonsült turistaparadicsommá vált El Nido után Port Barton egy jóval nyugodtabb, sokkal kisebb és kevésbé népszerű úti cél, ami a jeleket nézve nagy valószínűséggel pár éven belül sajnos változni fog. A San Vicente tartományban lévő kis faluról nagyon sokat olvastam az érkezésünk előtt. A beszámolók szerint ez a település annyira nem tartozik a turisták által közkedvelt helyszínek közé, hogy konkrétan csak hajnal 5 és éjfél között van áram, internet semmi és még bank automata sem található. Na, hát ez azért ma már sajnos nincs így, tény, hogy a faluban egyetlen egy darab betonozott út található, de áram már van 0-24, ráadásul már két ATM is került ide, mondjuk ebből az egyik nem üzemelt, amíg ott voltunk. Az internet valóban nem kielégítő, ha valaki azért jön ide, hogy folyamatosan a Facebookot vagy az Instát akarja nézni, akkor nem ez lesz a kedvenc helye. Egy oldal betöltése, ha épp van net elérés, akkor olyan 10 percig tartott, úgyhogy gyorsan elengedtük, és tudjátok mit? Kit érdekel ez az egész a világ egyik legszebb pontján?
A szállásunk 2 percre a parttól Lady Gagha-nál volt, aki talán az eddigi legkedvesebb szállásadónk volt, tényleg teljes szívből ajánljuk, minden kívánságunkat leste, és nem megjátszott kedvességgel közeledett, hanem komolyan érdeklődött felőlünk. Ráadásul a férje napi hajós túrákat szervez, adnak bérbe motorokat, úgyhogy konkrétan a kis ujjunkat se kellett megmozdítani.
Port Bartont direkt az út végére hagytuk, a sok nyüzsi és turi látványosság után szükségünk volt egy kis elszigeteltségre, valódi kikapcsolódásra. A szokásos felfedező körünk után másnap robogót béreltünk, és észak felé indultunk, hogy megnézzük a közeli partokat. Tomival sokat robogóztunk már így kettesben, ez az egyik kedvenc elfoglaltságunk külföldön. A sok országban elég sok viszontagsággal megküzdöttünk már ezeken a kismotorokon, de ami itt várt ránk, arra nem számítottunk. Nem tudom, azóta változtak-e az útviszonyok, de akkor nagyon sok sáros, agyagos és emiatt nagyon csúszós rész volt az amúgy is hepe-hupás földúton, így sok helyen le kellett szállnom, hogy biztosan átjussunk az akadályokon. Emellett pedig jó pár rozoga kis fahíd is várt minket:
Szóval igen lassan tudtunk csak haladni, de szerencsére ezúttal is megérte a fáradtságot, mert a road trip végén életem eddigi egyik legszebb partjára jutottunk, ahol talán még egy pár volt egy rövid ideg rajtunk kívül, de többnyire kettesben töltöttük a napot pár kutyi társaságában. Ez a nap és ez a part nagyon sokszor jut eszembe azóta is, ilyen nyugalmat talán még sosem éreztem, mint itt. Bízom benne, hogy a képek is visszaadják valamennyire:
Hazafelé még beugrottunk a Pamuayan vízeséshez. Parkolás előtt sikerült kicsit megcsúszni azért a motorral, mert nehogy már ne essünk el egyszer sem, de minden ok, ennyi kellett.. :D A vízesés szép, de azért a Fülöp-szigeteken látni szebbet, gyors csobbanás és mentünk is haza, hogy keressünk egy jó helyet a vacsihoz.
A következő napra befizettünk egy hajós island-hoppingra Lady Gagha férjéhez, és ebben sem csalódtunk. Voltunk tengericsillag "szigeten", ami inkább csak egy homokpad volt a tenger közepén, viszont fullon volt gyönyörű csillagokkal. Olyan korall-zátonyoknál sznorkelleltünk, amit szavakkal nem is nagyon tudok leírni. Ezúttal is azt kell, hogy mondjam, hogy csináltunk már ilyet párszor, de az az élővilág, amit itt látni, az teljesen egyedülálló. Színes, óriási korallok, óriási halrajok, tengericsillagok és még hosszan sorolhatnám. De néztünk teknősöket és kikötöttünk egy csodás kis szigeten is, ahol fejedelmi lakoma várt ránk. Ráadásul, szuper kis csapatunk volt a hajon, összesen 8-an voltunk, és mindenki szuper aranyos és szimpatikus volt.
Az utolsó teljes napunkra ismét egy kis felfedezést és semmittevést terveztünk, ezúttal azonban gyalog vágtunk neki, hogy megnézzük a híres White Beach-et. Az út kicsit hosszabbnak tűnt, mint gondoltuk, de szerencsére felvett minket egy helyi csávó, úgyhogy a platón utazást is kipipálhattuk. Útközben elhaladtunk a Coconut Beach mellett is, ami full üres volt, pedig konkrétan úgy néz ki, mint a klasszik képeslap partok. Brutál. A White Beach az eddig látottakhoz képest, már egy jól kiépített, mégis gyönyörű és nagyon nyugis kis partszakasz, szóval TÖKÉLETES zárása volt ennek az útnak. Este még kajáltunk egyet a parton, miközben gyönyörködtünk a naplementében, és a kedves kis filippínó hajócskákban. Tudom, hogy már unalmas, de komolyan mondom, hogy ilyen szép helyen még sosem jártunk, és nagyon-nagyon megéri egyszer megnézni.
Másnap hajnalban aztán kisbuszba szálltunk, és szépen visszaautóztunk Puerto Princessaba, ahonnan visszarepültünk Cebura. Itt eltöltöttünk még egy estét, mert csak másnap ment a gépünk, a szállásunk egy fura sok macskás, sok gyerekes csajszi airbnb szobája volt potom pénzért, de az egyik nagy pozitívum, hogy itt, ebben a szobában kezdtük el írni ezt a blogot! :) Este még kinéztünk az ideiglenes Night Marketre, ami egészen elképesztő volt, konkrétan mindent is lehetett venni és enni.
Másnap, hogy elüssük az időt, még plázáztunk kicsit, majd ismét beültünk egy moziba, úgyhogy plusz két ország mozija is kipróbálva. :D Este aztán visszarepültünk Kínába, ahol szintén volt még egy éjszakára szállásunk. Gondoltuk, milyen easy lesz, rendeltünk transzfert, majd az elvisz a hotelbe, alszunk egy jót, reggel pedig indulunk haza... Na persze! :D A shanghai-i reptéren nyilván nem találtuk meg a transzfert, mint kiderült, rossz emeleten vártunk, de mire erre rájöttünk, azért kihordtunk pár agyérgörcsöt lábon. Angolul ugye továbbra sem beszélt senki, kínaiul meg mi nem tanultunk meg még mindig olvasni (sem), szóval segítséget egyáltalán nem tudtunk kérni, habár rendületlenül próbálkoztunk.. :D Majd miután eljutottunk a hotelbe, közölték velünk, hogy ilyen nyugati bankkártyát itt ugyan nem fogadnak el, teljesen mindegy, hogy a Bookingon azt írták. Ja, mindezt valamikor hajnalban, úgy, hogy a recepciós csávó sem beszélt angolul, úgyhogy szépen felmondta a telefonjára, amit akart, az meg lefordította nekünk angolra. ATM meg persze nincs a közelben, úgyhogy végül odahívta egy "taxis haverját", aki elvitte Tomit egy ATM-ig, amíg én hulla fáradtan, a rohadt hideg hotel halljában vártam a csomagokkal... :DDD Persze még ott le akarták gombolni Tomit ilyen olyan költségekkel, de szerencsére nem hagyta magát, és úgy hajnal 3 fele csak feljutottunk a szobánkba... :DD így utólag nagyon vicces, de akkor annyira nem mosolyogtunk.
Utána szépen hazarepültünk. A gépen egyszer csak odajött egy üveg pezsgővel egy légiutaskísérő, merthogy mint kiderült, Tomi írt nekik, hogy nászútról megyünk haza, hátha upgradelik a jegyeinket. Hát ez nem történt meg, ellenben később kijött a pilóta és bájosan elcsevegett velünk a fesztiválokról, szóval, ha megyünk egyszer a Coachellára, lesz hol aludnunk. :D Leszállás után pedig meghívott a pilótafülkébe, ahol mindent kedvesen megmutogattak, nagyon menő volt, ezúton is köszönjük!
Miután hazaértünk, kezdtek el felröppenni a hírek egy új fajta vírusról, ami Kínában jelent meg, szerencsére messze Shanghaitól... Sosem gondoltuk volna, hogy ez lesz belőle, ahogy azt sem, hogy ez lesz az utolsó nagyobb utunk legalább két évig. De szerencsére azért jó is történt, hiszen azóta a Manókalandok "csapata" új taggal gyarapodott. Kalandjaink emaitt egészen biztosan kicsit új irányt vesznek majd, amint újra nekivág(hat)unk, de erről is igyekszünk megosztani a hasznosabb infókat és tapasztalatokat.
